A Két Gádorfalvi Tokyoban ismét együtt állhat rajthoz

A Két Gádorfalvi Tokyoban ismét együtt állhat rajthoz

A Wind Sport Club versenyzői mindent megtesznek, hogy sikerüljön a nagy bravúr. Sydney (2000) után Tokyóban is van esély rá, hogy Gádorfalvi Luca és Gádorfalvi Áron is részt vegyen az olimpián.

Gádorfalvi Luca 2020-ban magabiztos versenyzéssel a második helyen végzett a Magyar Bajnokságban, ezzel kivívta a válogatottságot, ahol az olimpiai osztályban csak két női és két férfi versenyző szerepelhet. Ezzel Luca a második számú versenyző Magyarországon az RSX olimpiai osztályban. Így joggal gondoltuk, hogy egyértelműen ő lesz a tartalék az olimpián. Ha Cholnoky Sára bármi ok miatt nem tud elindulni az olimpián, úgy Luca veheti át a helyét.

Valami ok folytán a szövetségi kapitány, Utassy Loránd mégis a saját egyesületébe leigazolt versenyzőnőt jelölte meg tartaléknak az olimpiai játékokra. Ezt a döntését az elnökség egyhangúan fogadta el. Értetlenül szemléljük az eseményeket. A Szörf Szövetségnek írt levelünkre még nem kaptunk választ, hogy hogyan fordulhatott elő ez az igazságtalanság, de bízunk benne, hogy vizsgálat fog indulni az ügyben és nem fogják eltusolni.

Gádorfalvi Áron pedig 2. helyen áll a nemzetek várólistáján, amivel jó esélye van, hogy kvótát szerezzen.

Bízunk benne, hogy a jövőben is minden olimpián szurkolhatunk egyesületünk versenyzőinek!

Ne maradj le az újdonságainkról,

iratkozz fel hírlevelünkre, és kövess minket a közösségi médián is!

  • O'Neill
  • Plage-on Hostel
  • TIKI sails